Ott voltunk - Az Európai Kereskedelem Napja, 2011. november 3., Budapest - Mi lesz veled kereskedelem?

2011. december 02. péntek | Progresszív Magazin » 2011. évfolyam, 12. szám
Ott voltunk - Az Európai Kereskedelem Napja, 2011. november 3., Budapest - Mi lesz veled kereskedelem?

 

Hetedik alkalommal rendezték meg Budapesten az Európai Kereskedelem Napját. A rendezvény fő célkitűzése, hogy a kereskedelmet – mint a magyar gazdaság egyik fő foglalkoztatóját és motorját – a figyelem középpontjába állítsa.

 

533 ezer foglalkoztatott

 

„A kereskedelem, mint az uniós GDP 11 százalékának előállítója, idehaza pedig több mint 533 ezer ember foglalkoztatója, évente egyszer megérdemel egy kis figyelmet. Ilyenkor a pult másik oldalát is meg kell nézni” – jelentette ki köszöntőbeszédében Krisán László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségénél a Kereskedelmi és Szolgáltató Szekció elnöke.

Az ország helyzetéről szólva Krisán László kijelentette: „A költségvetés egyensúlya mindenkinek közös érdeke, ám a fogyasztást veszélyeztető lépések helyett a kormánynak a feketekereskedelem visszaszorítására kellene koncentrálnia. A kiskereskedelmi forgalom 25–30 százalékát kitevő illegális forgalom legalább egy részének kifehérítésével a tisztességesen dolgozó szakma, a vásárlók és a kormány egyaránt jól járnának” – vélekedett az elnök.

 

Hosszú távú koncepció

 

„A kereskedelem – mint az ipar után a második legnagyobb ágazat – megkerülhetetlen a magyar gazdaságot érintő döntések meghozatalakor” – mondta Szatmáry Kristóf. A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára kijelentette, hogy a kereskedelem hatalom, felelősség és a gazdaságpolitikát támogató eszköz.

Szatmáry a kereskedelmi érdekképviseletek együttműködését kérte egy 5–10 évre szóló kereskedelmi koncepció kialakításában, hozzátéve, hogy ezt pusztán minisztériumi részvétellel, partnerség nélkül nem lehet megoldani.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormányzat eltökélt a kereskedelem támogatása, a fogyasztás bővítése, és a szektor pozícióinak javítása mellett.

 

Tanulási folyamat

 

„Ma már látszik, hogy egy elfektetett L-alakú, lassú kilábalással járó válsággal állunk szemben” – jelentette ki Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hozzátette, hogy a belső kereslet évek óta csökken, és jövőre sem várható növekedés.

Parragh szólt arról is, hogy a kereskedelem szereplőit kiemelten érinti a jelenleg tapasztalható átrendeződés, a munkajogszabályok változása, ugyanakkor vannak pozitív fejlemények, mint a teljesítmény felértékelődése vagy az eladósodás elleni küzdelem.

 

Fejtörést okozó körülmények

 

„Az ünnep ellenére nem tehetem meg, hogy ne soroljam fel a fejtörést okozó körülményeket” – kezdte a beszédét Dávid Ferenc. A VOSZ főtitkára szerint komoly kihívást jelent a kereskedelemnek a 305 forint feletti euró, a 420 forintos gázolaj, és nem jó hír a közösségi közlekedés adójának ötlete sem.

A főtitkár hozzátette, hogy pozitív megközelítéssel is csak 0 százalék körül lesz a gazdasági növekedés jövőre. A vállalkozóknak pedig ebben a helyzetben kell 790 ezer dolgozó fizetésemeléséről gondoskodniuk, a minimális bérszintek emelkedése miatt. Hozzátette, hogy az ígért kompenzáció részleteiről még nem sokat tudni.

A főtitkár szerint jó hír ugyanakkor, hogy egy rugalmas, foglalkoztatásbarát munkatörvénykönyvet sikerült az egyeztetések során létrehozni, amely nem lesz méltatlan a munkavállalókkal szemben sem.

Egyes láncok eltűnhetnek

 

A beszédek után kiosztották a Klauzál Gábor Díjakat, a Miniszteri Dicséreteket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat a szakma kiemelkedő teljesítményt nyújtó képviselőinek. A díjátadás után pedig kerekasztal-beszélgetésre került sor „Mi lesz veled kereskedelem?” címmel. A fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy a háztartások fogyasztásának 3 százalékot meghaladó tartós bővülése nem várható az elkövetkezendő években, és ebből következően a kiskereskedelem egyes szereplőinek vélhetően fel kell adniuk tevékenységüket.

 

Progresszív Magazin

 

Keretes:

 

Az Európai Kereskedelem Napjának 2011. évi kitüntetettjei az FMCG-szektorból

 

Boros Péter, a Co-op Hungary Zrt. kereskedelmi igazgatója

Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója

Kurucz Adrienn, a Tesco Global Áruházak Zrt. ingatlangazdálkodási igazgatója

A díjat átvette: Iglódi-Csató Judit

Fekete Tibor, a COOP Szolnok Zrt. általános vezérigazgató-helyettese

 

Magyar Kereskedelemért Nagydíj

 

Varga Zsolt,a Forest-Papír Kft. területi képviselője

Újszászi Csaba,a bicskei SPAR Szupermarket húsrészlegvezetője

Varjú Lászlóné,a szolnoki Tesco Global Áruházak Zrt. pénztárosa

Zsírosné Kelemen Adrienn,a dm Kft. eladó-pénztárosa

Kökény László,az Auchan Magyarország Kft. csemege önkiszolgáló osztályának munkatársa

Gácsi Zoltánné,a CO-OP Star Zrt. túrkevei szupermarketének irányítója, vezetője

Összesen 0 hozzászólás

A hozzászólások olvasói vélemények, nem a szerkesztőség álláspontját tükrözik!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.

Aktuális szám

2012. évfolyam, 5. szám

Lapozzon bele Archívum

Lapcsoportunk tagjai