Címkék: Gyártói Kerekasztal
A rendezvény lényege, hogy a témában illetékes, vendégül látott partnereink egy interaktív beszélgetés során mondják el véleményüket, meglátásaikat a trendekről, várakozásokról. A beszélgetést Salgó Péter, a Progresszív Magazin főszerkesztője moderálja. Az itt elhangzottak alapján készült, fotókkal illusztrált cikk a Progresszív Magazin vezető anyaga lesz, melyet megjelenés előtt természetesen minden résztvevőnek elküldünk megtekintésre, jóváhagyásra.
Folytatva a 2010. januári számunkban megjelent rangos összeállítást a márkákról, márkaértékekről, a 2011. decemberi számunkban interaktív kerekasztal beszélgetés formájában térünk vissza a márkaértékekre, arra, hogy mit jelentettek azok régen és mit jelentenek ma.
2011. február 01. kedd
Ma az ár a döntő, legyen szó bármely fagyasztott élelmiszerről, a hozzá kapcsolódó logisztikáról, vagy éppen a hűtéstechnikáról – derült ki a beszélgetés során. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy csak alacsony árral lehet egy gyártó sikeres. A piac nagyobb részét ugyan tényleg ez jellemzi, ám a „magas minőség-magasabb ár-erős márka” hármas most is versenyképes. A középáras termékek viszont nem mennek.
2011. március 01. kedd
A tej-tejtermék igazi állatorvosi ló – pontosabban tehén. Benne van termelő és feldolgozó, kereskedő és gyártó, import és hazai termék, drága és olcsó, válság és adó. Nem sorolom tovább. A cikkből kiderül.
2011. április 01. péntek
A sör a második legnagyobb forgalmú élelmiszer-kategória, ám a söripart nem csak a csökkenő fogyasztás sújtja, hanem az is, hogy a kereslet eltolódik el az olcsóbb termékek felé. Ráadásul a sör a kereskedők közti árháború egyik legfontosabb eszköze lett.
2011. május 01. vasárnap
Vonzó piac az energia-italoké, ezért sokan próbálkoznak meg vele. Az új belépők azonban a gyenge minőséggel, az „óriás” kiszerelésekkel és a dömping áraikkal jobbára csupán rombolják a piacot. A kategóriának adott bolti polchelyekkel pedig a legtöbb helyen még mindig gondok vannak.
2011. június 01. szerda
Mi tartozik ide? Talán könnyebb azt megmondani, hogy mi nem – hiszen ki ne állítaná, hogy a terméke kényelmes. Persze gyakori, hogy egy gyártó a termékét ugyan kényelmesnek mondja, ám mégsem az. Egy rossz csomagolás például elronthat mindent. Sőt, maga a kényelem is minden fogyasztói kör számára mást jelent.
2011. július 01. péntek
Ez egy fejlődő kategória, a jövő kategóriája. Ahogy az egészségtudatosság fejlődik, úgy nő ezeknek a kereslete. Nyugat-Európához viszonyítva még van hova fejlődni, a folyamatot pedig az innováció viszi előre. A fő irány a cukormenynyiség csökkentése és a teljes kiőrlésű gabona arányának növelése. Közben pedig az íz megtartása, hogy a fogyasztók se forduljanak el tőle.
A rendezvény lényege, hogy a témában illetékes, vendégül látott partnereink egy interaktív beszélgetés során mondják el véleményüket, meglátásaikat a trendekről, várakozásokról. A beszélgetést Salgó Péter, a Progresszív Magazin főszerkesztője moderálja. Az itt elhangzottak alapján készült, fotókkal illusztrált cikk a Progresszív Magazin vezető anyaga lesz, melyet megjelenés előtt természetesen minden résztvevőnek elküldünk megtekintésre, jóváhagyásra.
2011. december 01. csütörtök
Aki csak az árról beszél, az árérzékeny fogyasztót fog kinevelni. A kereskedelem részéről azonban a gyártók irányába tízből kilencszer az a válasz, hogy adj jobb árat. Van viszont a húsiparnak olyan szereplője, aki szerint bizonyos hálózatokkal már elindult az együttműködésnek egy magasabb formája, ami nem csak az árról szól. Ezekkel a leggyorsabb a növekedés.
2011. december 01. csütörtök
A drágább, nedves állateledel most jobban fogy, mint az olcsóbb száraz. Furcsa ellentmondás, és nem az egyetlen. Az viszont tény, hogy a magyar állateledel-piac még nincs túl a válságon.
2011. december 01. csütörtök
Rövidül a szezon, évek óta csökken a forgalom – bár idén már magára találhatott volna, ha nem jön az új adó – és a fogyasztók egyre racionálisabban döntenek. A gyártókra azonban mégsem a pesszimizmus a jellemző, hanem a jól tájékozódott optimizmus.
2011. december 01. csütörtök
Ebben a témában most először rendeztünk Gyártói Kerekasztal. Avisszajelzések alapján úgy tűnik, jó ötlet volt. Pezseg a piac, a válság ellenére is.
A témában illetékes, vendégül látott partnereink egy interaktív beszélgetés során mondják el véleményüket, meglátásaikat a trendekről, várakozásokról. A beszélgetést Salgó Péter, a Progresszív Magazin főszerkesztője moderálja. Az elhangzottak alapján készült, fotókkal illusztrált cikk a Progresszív Magazin vezető anyaga lesz, melyet megjelenés előtt természetesen minden résztvevőnek elküldünk megtekintésre, jóváhagyásra.
2011. december 02. péntek
Rendhagyó volt a november 10-ei Gyártói Kerekasztal – témaválasztását és lebonyolítását tekintve egyaránt. Nem véletlen, hogy a belőle készült cikk sem olyan, ahogy azt hűséges olvasóink már megszokhatták. A következőkben a vezető márkatulajdonosok véleményét ismerhetik meg, két kérdésről: mit jelentett a márka anno és mit jelent ma. Sokszínű megközelítés és sok színes információ várja önöket a következő oldalakon!
A témában illetékes, vendégül látott partnereink egy interaktív beszélgetés során mondják el véleményüket, meglátásaikat a trendekről, várakozásokról. A beszélgetést Salgó Péter, a Progresszív Magazin főszerkesztője moderálja. Az elhangzottak alapján készült, fotókkal illusztrált cikk a Progresszív Magazin vezető anyaga lesz, melyet megjelenés előtt természetesen minden résztvevőnek elküldünk megtekintésre, jóváhagyásra.
2012. február 10. péntek
Januárban már lehet mérleget vonni az előző évről. Sor is került rá a január 10-i beszélgetésen, ahol a téma a szépségápolás volt. Kiderült, hogy a kategória meghatározó gyártói és kereskedői nem zárták rosszul a 2011-es évet és 2012-re vonatkozóan is bizakodóak.
A témában illetékes, vendégül látott partnereink egy interaktív beszélgetés során mondják el véleményüket, meglátásaikat a trendekről, várakozásokról. A beszélgetést Salgó Péter, a Progresszív Magazin főszerkesztője moderálja. Az elhangzottak alapján készült, fotókkal illusztrált cikk a Progresszív Magazin vezető anyaga lesz, melyet megjelenés előtt természetesen mindenkinek elküldünk megtekintésre, jóváhagyásra.
2012. február 28. kedd
A beszélgetés során a bio-öko kérdés nagy hangsúlyt kapott, rávilágítva, hogy az ma már nem csak néhány, erre szakosodott cég „belügye”. Kiderült továbbá, hogy a hozzáadott érték még mindig vásárlásra ösztönöz, és az is, hogy a klórt lehet nem szeretni, de nem biztos, hogy ettől „nem kívánatos”.
2012. április 02. hétfő
Téved, aki a háztartási papíráruk esetében – a különösen árérzékeny fogyasztók és a magas saját márkás piaci részarány alapján – úgy gondolja, hogy itt a márkaépítésnek és a minőség hangsúlyozásának nincs helye. A fogyasztók ugyanis sokfélék, így tehát mindennek megvan a maga piaca. A helyes arányokat viszont minden gyártónak meg kell találnia, a stratégiájának megfelelően.
A témában illetékes, vendégül látott partnereink egy interaktív beszélgetés során mondják el véleményüket, meglátásaikat a trendekről, várakozásokról. A beszélgetést Salgó Péter, a Progresszív Magazin főszerkesztője moderálja. Az elhangzottak alapján készült, fotókkal illusztrált cikk a Progresszív Magazin vezető anyaga lesz, melyet megjelenés előtt természetesen mindenkinek elküldünk megtekintésre, jóváhagyásra.
2012. május 04. péntek
A szektor számára a 2012-es év költségoldalról nem indult jól: emelkedett az áfa, nőttek az üzem- és alapanyagárak, jött a munkabérek kötelező emelése és a legnagyobb fejtörést okozó változás, a környezetvédelmi termékdíj emelése. A kis- és közepes palackozók idén komoly gondban lesznek, de a nagyok menedzsmentje is „izzadni fog” – derült ki a beszélgetésen.

