Progresszív  
  Kosár  
  Médiaajánlat  
  Rendezvények  
  Elérhetőségeink  
  Állások  
  Termékbemutatók  
 
  English  
  Főoldal  



2010. évfolyam,
7. szám
 
 

Jelenleg nincs aktív szavazás

 
 

Magazin archivum

Egérút - Tudatformálás

2004. évfolyam 7. szám

A magyar fogyasztók mindössze egy-két százaléka vásárol tudatosan egészsége megőrzése érdekében. A bio élelmiszerek pedig még kevésbé elterjedtek. A szakember szerint nagy fába vágja a fejszéjét, aki ennek ellenére a gyógynövényekből, egészségmegőrző termékekből szeretne megélni. Ám aki elhivatottságból teszi, sikerekre számíthat.

A bio élelmiszerek általában 30 százalékkal drágábbak, mint hagyományos megfelelőik. Az árban természetesen az a minőségi többlet jelenik meg, ami az előállításból ered. A jó kereskedő képes arra, hogy az öko termelés körülményeivel, többletköltségeivel megismertesse vevőit, és kiemelje mindezek fontosságát az emberi szervezetre. Ezzel több a biobolt, mint egy szupermarket, melynek polcain szerencsére már szintén vannak biotermékek is. Ám lényegesen kevesebben vásárolják ezeket a termékeket ott, mint a sarki bio- és gyógynövényüzletben. Egyelőre ma nincs minden terméknek bio megfelelője. Az Európai Unióhoz való csatlakozásnak köszönhetően várhatóan bővül ez a termékkör, hiszen az unióban nagy hagyománya van a bio kultúrának.

A bioboltok, gyógynövény szaküzletek, egészséges élelmiszerek fogyasztói gyakran nem tudatosan és rendszeresen választják az egészséges árukat. Míg a gyógynövények, táplálék-kiegészítők, ásványi sók iránt a kereslet markánsan növekvő, a bio élelmiszereket tudatosan vásárlók köre igen szűk, és jelenleg stagnáló réteg. Egy átlagos magyar családban az étkezési szokásokat a hagyományok és az ízvilág és nem feltétlenül az egészséges táplálkozás gondolata vezérli. Pedig Kutny Judit, a Herbaház ügyvezető igazgatója szerint az ilyen szakboltok, vagy az üzletekben felállított bio sarok célja éppen az lenne, hogy megváltoztassa ez ügyben az emberek gondolkozását. Ebben a tudatformálásban van nagy szerepe a felkészült kereskedőnek.

 

Tudja mit árul

 

Mindamellett, hogy az egészséges életmód manapság trendi, a komolyan és szigorúan csak ilyen termékeket vásárlók aránya alacsony. Mégis, a fitotékák, gyógynövényboltok, bioboltok száma nő, s például a Herbaházban 12 ezer féle termék közül válogathatnak elsősorban a kereskedők, de az oda betérő fogyasztókat is szívesen kiszolgálják. Közel 600 féle tea, megszámlálhatatlan táplálék-kiegészítő termék, gluténmentes áruk, liszt- és tej érzékenyek számára készült élelmiszerek, szárítmányok, magvak, csírák, különféle bio élelmiszerek, gyógy- és natúr kozmetikumok, illóolajok, gyógyhatású-készítmények, vitaminok jelentik azt a termékkört, amelyet egy bioboltban, fitotékában általában forgalmaznak. Érdemes tudni, hogy e termékek forgalmazóira az Élelmiszerhigiéniai Törvény, a Fogyasztóvédelmi Törvény és az Élelmiszerbiztonsági Törvény mellett még több, speciális rendelet vonatkozik, melyek ismerete rendkívül fontos. Nem véletlen például, hogy bizonyos gyógynövényeket kizárólag gyógyszertárak forgalmazhatnak. Természetesen ebben a termékkategóriában is sok az újonnan megjelenő árucikk, és vannak tiszavirág életű “csodaszerek” is. A kereskedő akkor jár el helyesen, ha az új termékek hatékonyságáról lehetőség szerint meggyőződik, maga is kínálja, és nem várja meg, míg vevői keresik.

Ha kiskereskedésről van szó, egyértelműen célszerű óvatosan kezdeni. Érdemes megvizsgálni, hogy a vonzáskörzetben milyen hasonló profilú üzlet működik, és annak milyen a kínálata. Sokan pontosan amiatt nyitnak az egészséges életmód kialakítására ösztönző üzletet, mert nem elégedettek a meglévővel, vagy kiegészítik annak termékkörét. Kutny Judit elmondta, hogy annak a kereskedőnek, aki szakboltot nyit, mindenképpen rendelkeznie kell higiéniai vizsgával, és a bolt megnyitásához az ANTSZ engedélyével. - Hosszú távon csak az tud fennmaradni, és a tevékenységéből megélni, aki elhivatott. Itt többnek kell lenni, mint kereskedőnek; amellett, hogy egyben élelmiszerbolt, zöldséges, és gyógyszertár, amit fenntartunk, az alapképzettségen túlmenően olyan empátiával kell rendelkezni, amellyel segíteni tudunk az embereknek. Nem csak azzal, hogy a náthájából kigyógyítjuk, hanem azzal is, hogy az egészséges életmód kialakítására sarkalljuk. Ezt csak akkor tudja megtenni egy kereskedő, ha autodidakta módon megismeri a termékeket, hatásukat, alkalmazási lehetőségeiket. Ehhez természetesen nem árt egy kis érzék a táplálkozástudományokhoz. Nagyon nagy kárt tud okozni, amikor a fogyasztó ismeretlenül használ egy jónak vélt szert, amely esetleg nem a legmegfelelőbb a szervezetének.. - fogalmaz az igazgatónő.

 

Együtt könnyebb

 

Ha minden adott a szakbolt nyitásához, jó ha a kereskedő figyelembe veszi, hogy egy fitotéka, vagy biobolt kezdő árukészletét 1-2 millió forint alatt nem ússza meg. Kutny Judit elmondta, nagykereskedése olyan szellemben működik, amely kiemelten kezeli az egészségmegőrzés térhódítását. Így az első időszakban például “fogja a kezdő kereskedők kezét” amíg kialakítják standard árukínálatukat, és ezt követően is segíti őket készletükre vonatkozó tanácsadással. A nyitási kedvezménnyel szintén azon van, hogy ne érje hátrány az újonnan induló üzleteket, így számukra is biztosítja a később bizonyos értékhatárhoz kötött kedvezményt. Egy jól működő szakboltot fokozatosan lehet felépíteni, mint ahogyan fokozatosan lehet egy vevőt is az egészséges életmódhoz közelíteni.

Egy átlagos bioboltban 1200-1500 termékkel dolgoznak. Az árukészlet kialakításában nagy segítség lehet az is, ha a kereskedő egy természetgyógyászt, dietetikust, gyógyszerészt, kineziológust vagy éppen egy masszőrt is bevon a munkába. Az igazgatónő szerint jó megoldás lehet, ha - akár a legkisebb, 10 négyzetméter körüli üzletben is - hetente, kéthetente egy szakember tart fogadóórát az üzletben. Nem kell hozzá más, csak egy kis asztal és két szék. A környékbeliek bizalma ezáltal megnő az üzlet iránt, és egyetlen drogérialánc sem veheti fel többé a versenyt egy olyan üzlettel, ahol mindig az optimális megoldást találják meg a vásárló számára, és a keresett, de esetleg hiányzó árut már például másnapra megszerzik. A szakember segítségével, és az egyre inkább hozzáértő kereskedő rugalmasságával, felkészültségével elérhető a fogyasztói preferenciák megváltoztatása, és a további igények felkeltése is. Hiszen az odaszokott vásárlók nem adják majd fel azt a helyet, ahol elbeszélgetnek velük. Kifürkészik, hogy a tervezett terápia megfelelő-e, s ha nem, tudják arra is a választ, hogy akkor mi igen. Egy ilyen helyen az sem számít a vásárlónak, hogy öt vagy negyven forinttal többet kérnek a portékáért.

Pintér Lívia