A kültéri antenna előnyei a beltérivel szemben
Elméletileg az adók 1-5 kilométeres közelében szobaantennával is jól lehet fogni a jelet. Azonban, a beltéri szerkezeteket minél kisebb formában próbálják elkészíteni, ami miatt már erősítőre is szükség lehet. Ez azért nem túl előnyös, mert nemcsak a jelet, hanem a zajt is fogja erősíteni, ráadásul plusz egy alkatrészt jelent, ami olykor elromlik.
Érdemes inkább eleve a kültéri antenna vagy más néven tetőantenna mellett dönteni, aminél lényegében nem számít a méret, így nyugodtan be lehet szerezni a nagyobb modellt is, a jobb nyereség és a hibalehetőségek minimalizálása érdekében. A bolt.sat.hu kínálatában is főként csak kültéri antenna változatok kaphatóak, éppen ezen elgondolásból, tehát belátható, hogyha a szakik is így vélekednek, akkor nincs miért ragaszkodni a beltéri egységekhez.
Ugyanakkor, még akkor sem dőlhetünk hátra, ha eldöntöttük, hogy kültéri antenna fog használatba kerülni, mert a megfelelő paraméterek is fontosak. Amennyiben nem tudjuk, hogy mire kell figyelni a mechanikai kivitel, a nyereség, az összeszerelhetőség vagy a kültéri antenna anyagát illetően, akkor kérjük a szakáruház munkatársainak a segítségét!