A használt traktorok állapotának felmérése
Köztudott, hogy az agrárterületen bizony nem fillérekbe kerülnek a különféle erőgépek, valamint a hozzájuk tartozó eszközök. Ezért sokan a használt traktorok mellett teszik le a voksukat. Azonban ilyenkor fontos, hogy a gépek állapotát tökéletesen fel tudjuk mérni, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a másodkézből való masina nincs a legmegfelelőbb állapotban.
Természetesen ehhez szakember segítségét is igénybe vehetjük, hiszen egy szerelő minden létező dolgot ismer egy traktoron. Azonban a cikkünkben ismertetünk néhány olyan praktikát is, amivel akár egyedül is képesek lehetünk a használt traktorok állapotának felmérésére. Először is, fontos, hogy az éveinek alapján állítsunk be egy minimum határt.
Mivel ezeket a hatalmas gépeket szinte csak a téli hónapokban nem használják mindenegyes nap, ezért hatalmas igénybevételnek van kitéve. Miután eldöntöttünk, hogy hány éves használt traktorok között kutakodunk, a márkának kell következnie. Magától értetődően ez egy kis utána olvasást fog igényelni, hogy mindent kiderítsünk ezekről a munkagépekről. Azonban már kapásból az olyan darabok felé húzhatunk, mint a John Deere vagy a New Holland, esetleg az MTZ.
A műszaki adatokat sem hanyagolhatjuk el. Az olyan fontos tulajdonságokat kell figyelembe venni a használt traktoroknál, a teljesítmény, valamint az üzemóra. Ebből kiderül, hogy körülbelül milyen sebességre képes a gép, valamint mennyit használták az évek folyamán. Persze a helyszínen is jó alaposan szemügyre kell venni és akkor biztosan jó vásárt kötünk.