
Rumok minden mennyiségben
Hogyha egy igazán egzotikus italra vágyunk, akkor érdemes megkóstolni ezt az igazi Karibi különlegességet. A rumok származási helye általában ehhez a térséghez és Dél-Amerikához köthető.
Annak idején előszeretettel fogyasztotta a brit haditengerészet és a kalózok körében is elterjedt italnak számított. A rumok természetesen nemcsak egyfélék lehetnek, bár mindegyik rendelkezik jellegzetes ízvilággal, ami a cukornádnak köszönhető, hiszen ennek az erjesztésével készül.
A gyártása során többféle ízesítést alkalmazhatnak és az sem mindegy, hogy milyen eljárással érik el a végeredményt. A rumok között is találhatunk nemesebb változatokat, amelyek a többéves érlelésnek hála, sötétebb színnel és tömény ízvilággal rendelkeznek.
A könnyedebb változatokat inkább koktélok alapanyagaként szokták fogyasztani, viszont a nemesebb rumok már önmagukban is, jégre töltve különleges ízélményt képesek nyújtani, az egyedi aromájukból és fűszeres lencsengésükből kifolyólag. Kóstolgatni tehát mindenképp érdemes, mert így minden bizonnyal megtalálhatjuk a kedvenc fajtánkat.